Ebben az esetben nem szabad sárgarépát enni

A sárgarépa erősíti az immunitást, és pozitív hatással van a bőrre, a fogakra, a látásra, a szívre és a belekre. Ha azonban cukorbetegségben szenved, fogyasztását szigorúan ellenőrizni kell, vagy teljesen ki kell zárni – mondta a Moszkva 24-nek Jevgenyij Arzamaszcev táplálkozási szakértő és dietetikus – írja az m24.ru. A sárgarépának magas a rosttartalma, és E-vitaminban […]

Continue Reading

A Bajcsyban felújították a VIP-részleget, aztán a Fidesz államtitkárostul elszínészkedte, hogy milyen szép lett a kardiológia

Felkiáltójeles kis ikonnal, rögtön a főoldal tetején hirdeti honlapján a Budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház a kardiológiai osztályuk megújulását. Kikerülni sem lehet a dicsekvést, ha valaki a honlapra kattint, egyből az alábbi kisvideó jön vele szembe. A felújítást fontos emberek adták át, beszélt az ünnepségen/sajtótájékoztatón a főigazgató és a főosztályvezető mellett Takács Péter államtitkár és Dunai Mónika, a kórháznak […]

Continue Reading

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ légúti figyelőszolgálatának heti jelentése szerint az év végéig 4 betegnél mutatták ki a hMPV-t, azaz a humán metapneumovírust.(hMPV)

A vírus, amely hasonló tüneteket okozhat, mint a megfázás, először a tavalyi év 48. hetében került az NNK látókörébe. A hMPV azért került a figyelem középpontjába, mert bár enyhe tüneteket okoz, azonosítása fontos lehet a légúti fertőzések megelőzésében és kezelésében. A vírus már évtizedek óta ismert, de az utóbbi időben egyre több esetet regisztráltak. A […]

Continue Reading

Megdöbbentő jelenet egy fővárosi piacon: többen átléptek az újraélesztésre szoruló betegen

„A közelmúltban egy budapesti mentőegység azért kényszerült rendőrök segítségét kérni a mentésirányítás segítségével, mert egy forgalmas piacon végeztek újraélesztést, a vásárlókat azonban olyannyira hidegen hagyta az életmentés, hogy többen ÁTLÉPTEK a betegen, belerúgtak az életmentők felszerelésébe, többszöri felszólításra sem biztosították az ellátáshoz szükséges helyet, mozgásteret a mentőknek, ezzel veszélyeztetve a mentés sikerességét” – olvasható az […]

Continue Reading

Járványhelyzet: újabb korlátozások léptek életbe mától

A felső légúti fertőzések emelkedő száma miatt szombattól látogatási korlátozás lép életbe a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház valamennyi tagkórházában – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint az intézkedést a nyírségi megyeszékhely Jósa András Tagkórházban és Sóstói úti telephelyén, a Nagykállói Sántha Kálmán Tagkórházban, valamint a mátészalkai, a fehérgyarmati és a vásárosnaményi gyógyintézményeiben vezetik be. […]

Continue Reading

Heim Pál-kórházban: minden műtüdőn kisgyerekeket tartanak életben

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet minden műtüdő berendezésén kritikus és súlyos állapotú gyermekeket tartanak életben – tájékoztatta a gyermekkórház pénteken az MTI-t. Mint írták, extrém és ritka eset, amikor minden műtüdőn van gyermek, akinek ez az utolsó esélye a gyógyulásra. A jelenleg műtüdővel életben tartott kisdedek mindannyian 1-2 évesek, vírusos, illetve bakteriális fertőzés talaján […]

Continue Reading

Halálos betegséget okozhat az okosóra

Az okosóra szíja számos kórokozót tartalmazhat, köztük több életveszélyes állapotot okozhat – írja a Life.hu. Az okosóra szíját ajánlott mindennap megtisztítani Mivel az okosóra egész nap a csuklóján van, rengeteg baktériumot szedünk össze velük. Amerikai tudósok figyelmezetnek: soha ne hanyagoljuk el a tisztításukat, különös tekintettel a műanyag óraszíjakra. Az okosóra szíja tele van baktériummal Bár […]

Continue Reading

Kistarcsáról Vácra irányították a sztrókosokat

A kistarcsai neurológián halmozottan fordulnak elő enteriális megbetegedések, ezért betegfelvételi zárlatot rendeltek el. Újabb kijelölő határozatokat tett közzé a Nemzeti Népegészségügyi Központ. (Ezekből derül ki, hogy az országban éppen milyen egészségügyi ellátás szünetel és hová kell menniük azoknak a betegeknek, akiknek épp ilyen ellátásra lenne szükségük.) Az egyik határozat a váci kórházat is érinti. Ez […]

Continue Reading

Veszélyes légúti fertőzés terjed Kínában

A kínai állami média szerint az utóbbi időben egyre több gyerek kapja el a humán metapneumovírust (HMPV) – számolt be a Live Science. A vírus elsősorban felső légúti fertőzést okoz, de súlyosabb esetekben tüdőgyulladáshoz is vezethet.Kan Biao, a kínai járványügyi központ fertőző betegségekre specializálódott intézetének igazgatója december 27-én jelezte: a 14 éves és annál fiatalabb […]

Continue Reading