Börtönbüntetésre ítéltek egy korábban a Pfizernél dolgozó vezető statisztikust, miután bennfentes információkkal 200 ezer dollárt keresett a koronavírus-válság közepette a népszerű Pfizer-vakcina gyártójának Covid-kezelésével kapcsolatban – írja a Bloomberg.
Kilenc hónapos börtönbüntetésre ítélték a Pfizer egykori statisztikusát, aki bizalmas információkkal kereskedett a bíróság szerint. Amit Dagar ellen 2023 júniusában emeltek vádat értékpapírcsalás és összeesküvés gyanújával még egy 2021-es ügy miatt, amikor az amerikai gyógyszergyártó kulcsfontosságú bejelentést tett a Paxlovid nevű készítményéről, amit a koronavírus okozta megbetegedés kezelésére fejlesztett ki.
A Pfizer a koronavírus-válságban elsősorban a vakcinájáról lett ismert, a Pfizer-vakcina volt ugyanis az első nyugati vakcina, ami engedélyt kapott, és a legnagyobb mennyiségben legyártott vakcina volt. De a Pfizer kezelést is fejlesztett azoknak, akik megbetegedtek a koronavírustól, ami a tesztek során hatékonynak bizonyult. A Pfizer 2021 novemberében jelentette be, hogy a Paxlovid nevű kezelés 89 százalékkal csökkentette a magas kockázatú betegek esetén a kórházi kezelést és a halálozást, amire szárnyalással reagáltak a Pfizer részvényei.
Forrás:
portfolio.hu
