Régóta várt feltárást kezdtek meg a hét elején egy egykori írországi anya- és csecsemőotthon területén. Szégyenteljes és szomorú eseményeket tárt fel 2014-ben egy amatőr helytörténész az írországi Tuam városában: az egykori katolikus vezetésű anyaotthon helyén ugyanis olyan tömegsírra bukkant, ahova 796 csecsemőt és gyereket temethettek el.
Bár már több mint tíz éve tudnak a sírról, egy próbaásatás és az országban a múlt század végéig működő anyaotthonokat átvilágító kormányzati vizsgálat súlyos megállapításai után végül hétfőn kezdődtek meg az ásatások. A munkálatok akár két évig is eltarthatnak majd, a cél, hogy a lehető legtöbb holttestet azonosítani tudják DNS-vizsgálatokkal, utána pedig méltó módon temethessék el őket.
Borzalmak az anyaotthonok falai mögött
A mélyen vallásos, katolikus országban a fogamzásgátlás 1980-ig, a terhességmegszakítás pedig egészen 2019-ig illegális volt. Rengeteg fiatal lány vagy nő kényszerült arra, hogy kihordja a nem kívánt terhességét. A 12-13 éves lánygyerekeknek és a szexuális erőszak áldozatainak sem volt választásuk.
A házasságon kívül fogant gyermekek azonban akkora szégyent jelentettek, hogy a leányanyákat gyakran a családjuk is kitagadta. Ha pedig egy terhes nőt nem vállalt a gyerek apja, a családja pedig kitaszította, akkor hosszú évtizedeken keresztül a katolikus egyház által létrehozott anya- és csecsemőotthonok jelentették az egyetlen alternatívát. Ilyen intézmény volt Tuamban a Bon Secours női apácarend St. Mary otthona is, ami 1925 és 1961 között működött.
Csakhogy az elesett anyák az ilyen otthonokban sem részesültek éppenséggel emberi bánásmódban. Az anyaotthonok falai között történteket évtizedeken át nyílt titokként kezelték, a témát Peter Mullen is feldolgozta a 2002-ben forgatott Magdolna nővérekben, ami több másik díj mellett elnyerte a velencei Arany Oroszlánt is.
Azonban teljes mélységeiben csak néhány éve mutatták be a történteket. 2021-ben hozták nyilvánosságra annak a bizottságnak a jelentését, amely hat éven át vizsgálta, mi történt a tizennyolc, javarészt egyházi fenntartású anya- és csecsemőotthonban az első ilyen intézmény 1922-es megnyitásától egészen 1998-ig, amikor az utolsót is bezárták.
A jelentés szerint megfosztották a nőket és a lányokat az önrendelkezési joguktól. Mivel paráznákként, bűnösökként és a társadalom illetve a közerkölcs megrontóiként tekintettek rájuk, folyamatosan vezekelniük kellett. Ha fájdalmaik voltak, vagy komplikáció merült fel a várandósság során, akkor azt mondták nekik, hogy ez a tetteik következménye.
A vetélésekről és a halva született gyerekekről is hasonlóan lenézően gondolkodtak, ezért egyáltalán nem tartották tragédiának, ha ilyesmi történt az otthonokban. A világra jött csecsemők pedig az elhanyagoltság, az alultápláltság és különböző, nem kezelt betegségek miatt sokszor egy évig sem éltek, miután elválasztották őket az anyjuktól.
A vizsgálat alapján összesen 56 ezer leányanya és 57 ezer gyerek fordulhatott meg ezekben az otthonokban. Legalább 9 ezer, a katolikus egyházra bízott gyerek halhatott meg az évtizedek során. A BBC szerint a feljegyzések alapján
a St. Maryben 1925-ben, öt hónapos korában halt meg az első gyerek, innentől pedig 1960-ig további 795 csecsemő és kisgyerek haláláról tudni.
A hajadon nők és fiatal lányok nem nevelhették fel maguk az otthonokban született gyermekeiket, de a szülés után még ott kellett maradniuk, hogy ledolgozzák az ellátásuk költségeit. Azok a gyerekek, akik a válságos éveket átvészelve elég idős kort éltek meg ahhoz, hogy elhagyhassák az otthont, más intézményekben, esetleg nevelőszülőknél nőttek fel addig, amíg nem lehetett hivatalosan örökbe fogadni őket.
PJ Haverty élete első hat évét az általa börtönnek nevezett helyen töltötte. „Intézetis” gyerekként Havertyt kiközösítették az iskolájában. Tíz perccel később kellett érkeznie, és elmennie, mint a többi gyereknek, nehogy szót válthasson velük. A tanórák közti szünetekben sem játszhatott a többiekkel. Haverty úgy érzi, hogy ez a stigma egész életében végigkísérte, még azután is, hogy szerető nevelőszülőkhöz került. Később felkutatta szülőanyját is, akitől egyéves korában elválasztották. Haverty szerint ő még szerencsésnek is mondható. „Én legalább kijutottam onnan” – mondta.
Már ötven évvel ezelőtt csontokat találtak játék közben
Noha sokan éltek az elszenvedett traumákkal, a jelentésre és a történtek tisztázására a közelmúltig várni kellett. Havertyvel nagyjából egy időben egy Catherine Corless nevű lány is élt Tuam városában. Ő egy átlagos családba született, és általában nem érintkezett az otthonokban lakó gyerekekkel, mégis tudta, hogy mindenki lenézi őket. Egyszer ő maga is megtréfált egy lányt, akinek cukorkás papírba csomagolt követ adott. „Azoknak a gyerekeknek nem volt semmijük. Emlékszem az őszinte fájdalomra az arcán” – mondta a Guardiannek az átvert lányról.
Corless felnőttként is Tuamban élt. A saját családja múltja után érdeklődve a 2000-es évek elején helytörténeti kutatásokba fogott, és hogy ne teljesen tájékozatlanul vágjon bele, 2005-ben részt vett egy tanfolyamon is. Aztán eszébe jutottak az otthonokban született gyerekek, akikről nem sokat tudott, mivel azok másik iskolába jártak. Kísértette a cukorkás papírral megviccelt lány története, ezért is tökélte el, hogy feltárja, mi történt az egykor a St. Mary otthonban élőkkel.
A nő azt hitte, az érdeklődése teljesen ártalmatlan. A megkereséseit azonban elutasították, lépten-nyomon semmitmondó válaszok és gyanakvás fogadta. „Senki sem segített, és senkinek sem voltak feljegyzései” – mondta. Mindez azonban csak fokozta az elszántságát, hogy kiderítsen valamit az otthonban élő gyerekekről.
Az áttörést az hozta meg, amikor beszélt egy temetői gondnokkal, aki elvitte őt arra a területre, ahol korábban az intézmény állt. A St. Maryt ugyanis a bezárása után elbontották. A helyére épült lakóházak között volt egy játszótér is, a sarkában egy apró szentéllyel, amelynek középpontjában egy Mária-szobor állt. Ekkor árulta el a gondnok Corlessnek a titkot.
A 70-es évek közepén két fiú csontokra bukkant az otthon helyén.
A fiúk az akkor még nem beépített placcon játszottak, amikor egy törött betonlapba botlottak. Azt félrehúzva találtak alatta egy lyukat, abban pedig csontok voltak.
Nem állt össze a kép
A gondnok azt mondta, hogy szóltak a hatóságoknak, akik lefedték a lyukat. Akkoriban úgy vélték, hogy a maradványok a burgonyavész miatt az 1840-es években Írországot sújtó nagy éhínség idejéből származnak. Az anyaotthon előtt az intézmény dologház volt, ahol sokan meghaltak. Corless azonban úgy tudta, hogy az akkor meghalt embereket néhány kilométerrel odébb, egy mezőn földelték el. Az intézmény lakóival ellentétben a szegényeket illendően temették el, és emlékmű jelezte a sírjuk helyet.
A gyanúja tovább erősödött, amikor összehasonlította a helyszínt ábrázoló régi térképeket. Az egyik 1929-es térképen ciszternának jelölték azt a területet, ahol a fiúk a csontokat találták. A térképen megjelölt szennyvíztároló viszont már 1937-ben megszűnt, tehát elméletileg üresnek kellett lennie. Az ellentmondást csak tetézte, hogy egy másik, 70-es években készült feljegyzésben már temetkezési helyként jelölték meg az egykori otthon érintett területét.
Corless utána akart járni, hogy kiket temethettek el az otthon környékén, ezért felhívta az anyakönyvi hivatalt, hogy elkérje a születési- és halotti anyakönyvi kivonatok másolatát. A nőt két héttel később visszahívta egy hivatalnok, hogy biztosan az összes dokumentum kell-e neki. Corless azt hitte, hogy csak 20-30 feljegyzést kap, de a teljes listán 796 halott gyerek neve szerepelt. Ennek ellenére csak 50 temetkezési feljegyzés volt meg a St. Mary nyilvántartásában.
Miután a megyében található temetőkben egy olyan gyerek sírját sem találta meg, aki a St. Maryben halt meg, a történész azt gyanította, hogy az otthon területén földelték el őket, mégpedig rendkívül megalázó módon az egykori ciszternában. Ezen a ponton azonban nem tudta volna másként bizonyítani a jelöletlen tömegsír létezését, csak ha felássák a használaton kívüli szennyvíztárolót.
Ezért 2014-ben nyilvánosságra hozta a felfedezését, amivel fel is kavarta Tuam lakosságának nyugalmát, kiderült ugyanis, hogy a helyiek közül valamilyen formában többen tudtak a ciszternatemető létezéséről. Egy nő a BBC-nek arról beszélt, hogy nem sokkal az otthon lebontása után egy helyi gyerek koponyával a botján mászkált a környéken. Amikor rákérdezett nála, akkor elvezette a helyszínre, ahol a nő beleesett egy lyukba. Azt mondta, több száz kis csomaggal volt tele a lyuk, amik egymásra voltak pakolva, egészen a mennyezetig. A nő akkor még nem realizálta, hogy pontosan miket takarnak a rongyok, de később rájött.
Corless szerint a gyerekeket árucikként kezelték a rend nővérei. „A szebb csecsemőket örökbefogadásra adták – ami tehát pénzt hozó üzlet volt. A betegebbeket elzárták és hagyták meghalni” – vélte. Az, hogy ciszternába temették a gyerekeket, mutatja, hogy mennyire nem vették őket emberszámba. „Ez egy praktikus módja lett az eltakarításnak. Nem kellett elszámolniuk a nővéreknek a halálesetekkel. Nem akarták, hogy bárki tudjon róluk” – mondta.
Hosszú éveken át elhúzódott a kezdés
Corless 2017-re kiharcolta a hatóságoknál, hogy végezzenek próbaásatásokat a St. Mary területén. Ennek során a kormányzati vizsgálat „jelentős mennyiségű emberi maradványt” talált a helyszínen. Egyértelmű volt, hogy a csontok nem a nagy éhínség idejéből származtak. Az is világos volt, hogy a holttestek kora a 35 hetes magzati állapottól két-három éves korig terjedt.
A történész elvetette azt a lehetőséget, hogy hagyják a földben nyugodni a maradványokat, és intézzék el emléktáblával az egészet. Emellett a nyilvánosság előtt is kampány indult, hogy vizsgálják ki teljes körűen, hogy pontosan mi is történt a St. Maryben. Többen rájöttek ugyanis, hogy soha nem ismert családtagjaik lehetnek eltemetve a szennyvíztározóban.
Az ír kormány már 2018-ban bejelentette, hogy feltárják a feltehetően 796 csecsemő maradványait rejtő tömegsírt, azonban innen még hosszú évek teltek el.
Leo Varadkar akkori miniszterelnök jelezte, hogy törvénymódosításra lesz szükség, és 2019 második felére jósolta a munkálatok megkezdését, írta a Sky News. A kezdeti csúszás után a további halogatáshoz hozzájárult, hogy a Covid-járvány miatt elnapolták a törvény elfogadását. Végül csak 2022-ben ment át a jogszabály, aminek célja, hogy a halál után is helyreállítsa az emberi méltóságot, ezzel lehetővé téve a St. Marynél elföldeltek azonosítását. Egy évvel később felállt a feltárást felügyelő hivatal, és megkezdték az előkészítést.
A korábban megtalált tömegsír csak 2014-ben, a Corless munkája nyomán megjelent cikkek után váltott ki akkora közfelháborodást, hogy végül az összes hasonló, és addigra már egytől egyig bezárt anya- és csecsemőotthon működését elkezdték visszamenőleg vizsgálni a kormány által felállított bizottságban. A megállapítások 2021-es nyilvánosságra hozása után pedig sokan megdöbbenve reagáltak, köztük az egykori nevelt gyerek PJ Haverty is. „Hát ezt tette a katolikus Írország. Elvették a csecsemőket az anyjuktól, és amikor meghaltak, koszos tartályba dobták a kis testüket. Istenem” – mondta a ciszterna feletti emlékmű mellett.
A Guardian szerint az egyház közleményében „mély sajnálattal ismerte el”, hogy egyes nők nem „védelmet és gondoskodást” éltek meg a menedékhelyen. Eamon Martin érsek, az Írországi katolikus egyház feje 2021-ben azt írta: „Elfogadom, hogy az egyház egyértelműen része volt annak a kultúrának, amelyben az embereket gyakran megbélyegezték, elítélték és elutasították. Ezért, valamint az ebből eredő hosszan tartó sérelmekért és érzelmi megpróbáltatásokért fenntartás nélkül bocsánatot kérek”.
Két éven át tarthat a feltárás
Miután a hét elején dolgozni kezdtek a munkagépek, Corless azt mondta, megkönnyebbült, hogy elkezdődött a maradványok, és ezzel a sötét múlt feltárása. Az ásatás várhatóan két évig tart majd. A maradványok kora, mérete, valamint az a tény, hogy eddig egy nedves ciszternában voltak, nem fogja megkönnyíteni az azonosítást. A DNS-vizsgálatokat egy független cég végzi majd, de köteles beszámolni a hatóságoknak.
Az ír hivatal munkáját kolumbiai, spanyol, brit, kanadai és amerikai szakértők is segítik majd. A cél, hogy felszínre hozzák, lehetőség szerint azonosítsák, majd pedig egy új helyszínen méltó módon eltemessék az emberi maradványokat. A Bon Secours rend a hivatal rendelkezésére bocsátotta a feljegyzéseit, amik segíthetnek az azonosításban. Amelyik holttest esetében ez lehetséges, a halál okát is próbálják majd megállapítani.
„Ez egy nagyon nagy kihívást jelentő folyamat – tulajdonképpen az első ilyen a világon” – mondta Daniel MacSweeney, a művelet vezetője. A maradványok ugyanis össze is keveredtek az évek során. Ráadásul icipici darabkákat kell megtalálniuk. Egy csecsemő combcsontja például alig nagyobb, mint egy felnőtt férfi ujja. „Nagyon-nagyon óvatosan kell a maradványokat kiemelnünk, hogy a lehető legtöbb esélyt adjuk az azonosításra” – mondta.
„Írországban még soha nem volt ilyen széles körű vizsgálat. De az egész világon ez lesz az egyik legösszetettebb ilyen jellegű művelet” – mondta Roderic O’Gorman, a gyermekekért felelős miniszter az ügyről. Bármeddig is tartson a tömegsír feltárása és az azonosítás, sokan várják a híreket, reménykedve, hogy megtudhatnak valamit a soha nem is ismert testvérekről, nagybácsikról, nagynénikről és unokatestvérekről.
Cikkünkben megjelenés után jeleztük, hogy 2002-ben egy film is készült az anyaotthonokról.
írja a Telex