Blikk: Mosolyogva lépett a tárgyalóterembe Maya, a Budapest utcáin emberekre vadászó antifa támadó – Ítélet is született

BELFÖLD BŰNÜGY Hírek itt és most
Maya Trux mosolyogva érkezett a tárgyalóterembe / Fotó: Lovas Bálint
  • Három évvel ezelőtt Budapesten egy antifasiszta csoport tagjai több összehangolt támadást hajtottak végre, melyekben kilenc személy szenvedett sérüléseket
  • A cselekmények célja az érintettek lelki gyötrelmének okozása és elrettentés
  • A rendőrség hosszas nyomozás után több vádlottat elfogott, és az ügy jelenleg záró szakaszban van a bíróság előtt

Hosszas kálvária után egyelőre ötüket sikerült bíróság elé állítani Magyarországon, az eljárás pedig végre záró mozzanatához érkezett a Fővárosi Törvényszéken.

Hatalmas biztonsági intézkedések közepette szerda délelőtt folytatódott az ügy tárgyalása a zsúfolásig megtelt dísztetemben. A vádlottak támogatói és barátai mellett tüntetők is megjelentek, akik alig várták, hogy végre elítéljék a bűnözőket.

Lelki gyötrelmet akartak okozni

A vádirat szerint a terheltek egy szélsőséges baloldali ideológiával szimpatizáló, fiatal felnőttekből álló szervezet tagjai voltak, akik demonstrációkon és tüntetéseken való részvétel mellett erőszakos támadásokkal tervezték felvenni az ideológiai harcot a militáns nemzetiszocialista, fasiszta eszméket is hirdető szélsőséges jobboldal szimpatizánsaival. Céljuk az volt, hogy a kiválasztott áldozatokat az élet kioltására alkalmas különböző eszközökkel bántalmazzák azért, hogy a súlyos, életveszélyes sérülések és a váratlan támadások körülményei miatt érzett megaláztatás olyan mértékű lelki gyötrelmet okozzon nekik, amely elrettentő üzenetet közvetít a szélsőjobboldali mozgalmak képviselőinek.

Rendszeresen tartanak tüntetést Budapesten az antifasiszták / Fotó: Zsolnai Péter

Az antifasiszták a szervezet ideológiai céljával azonosulva, összehangolt támadásokban való részvétel miatt 2023 februárjában Budapestre utaztak. Három nap leforgása alatt öt brutális támadást hajtottak végre. Az akciók során paprikaspray-t, teleszkópos botot, kalapácsot is használtak. Az első akció a Nyugati pályaudvaron, egy vonaton, a második a Fővám téren, a harmadik és a negyedik támadás február 10-én, a Gazdagréti téren, valamint a Bank utcában, az ötödik pedig február 11-én, az I. kerületi Mikó utcában történt. Az áldozatok között volt magyar és külföldi állampolgár is: hatan súlyos, hárman könnyű sérüléseket szenvedtek, azonban többüknél fennállt az életveszélyes sérülések okozásának lehetősége is.

Hajtóvadászatot indítottak ellenük

Információink szerint a rendőrség összesen 17 személyt azonosított be, de összesen 19-en vettek részt a támadásokban. Közülük – a nyilvános elfogatóparancsok alapján – immár csak néhányat keresnek a hatóságok. Hosszadalmas hajtóvadászat után egy vonaton, a németországi Weimar közelében fogták el és vették őrizetbe a hírhedt „Hammerbande” irányítóját és fő ideológusát. A 31 esztendős férfi a banda vezetőjének, az 5 év börtönre ítélt Lina E.-nek a szeretője.

Az olasz Ilaria Salis már szabad ember, hiszen az eljárást – mivel képviselőnek választották és mentelmi jogot szerzett – vele szemben felfüggesztették / Fotó: Knap Zoltán

Az embervadászat másik főkolomposa az a fiatalember, akit a német hatóságok még 2023 decemberében fogtak el Berlinben, az átadására pedig a következő év nyarán került sor. Trux a vád szerint több támadásban is részt vett verőlegényként. Ma már Mayának kell szólítani és úgynevezett „nembinárisként” tekint magára, ami azt jelenti, hogy férfiként és nőként sem azonosítja magát.

Az első tárgyaláson két éve kizárólag az elsőrendű vádlott, az olasz nő, Ilaria Salis járult hozzá ahhoz, hogy róla felismerhető módon felvétel készüljön. Az ügyészség azt kérte, beismerés esetén a bíróság ítélje 11 év szabadságvesztésre. Habár ezt nem tette meg, később vele szemben felfüggesztették az eljárást, miután hazájában európai parlamenti képviselőnek választották, ezzel mentelmi jogot szerzett. A társát, egy német férfit viszont azon nyomban elítéltek, ő végül jogerősen 1 év 10 hónap börtönt kapott. Az antifa támadások ügyében tehát mostanra három vádlott vár az elsőfokú ítélet kihirdetésére, de csak Maja Trux van személyesen jelen minden egyes tárgyaláson.

A Fővárosi Törvényszék épületének előterét a rendőrök lezárták, a kordonon túl antifasiszta szimpatizánsok és ellentüntetők is megjelentek / Fotó: Lovas Bálint

Szakvéleményt ismertettek

  • Az ügyészség az I. rendű terheltet, Ilaria Salist 3 rendbeli – 2 esetben társtettesként, 1 esetben bűnsegédként – bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés kísérletével vádolja.
  • A II. és III. rendű terhelttel, (Tobias E. és Anna Christina M.) szemben bűnszervezetben való részvétel a vád. Előbbit már elítélték, utóbbi pedig jelenleg Németországban van bűnügyi felügyeletben.
  • A IV. rendű terheltet, Maya Truxot 4 rendbeli, amelyből 2 esetben társtettesként, 2 esetben bűnsegédként bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés kísérletével vádolják. Úgy tudjuk, Maya öt személy támadásában vett részt valamilyen módon két helyszínen. Tettéért akár 24 év fegyházat is kaphat.
  • Az V. rendű vádlott, az olasz Gabriele M., ő jelenleg Olaszországban van, mivel nem adták át Magyarországnak az ottani hatóságok.
Maya ezúttal is széles mosollyal az arcán lépett be a tárgyalóterembe / Fotó: Lovas Bálint

A mai tárgyalás elején egy elmeorvosi szakvéleményt ismertettek, ami Maya Trux vizsgálata után készült. Dr. Sós József hosszan részletezte a megállapításokat, amiket minden egyes felszólalás után egy tolmács fordított németre. Elhangzott, a vádlottat agresszív asszociációk, szorongás, hirtelen fellángoló harag, gyűlölet jellemzi. Hajlik az erőszakosságra, kulturcélokért való erőszakos közdelem jellemzi a viselkedését. Börtöntűrő képessége átlagos. Maya Trux azt sérelmezte, hogy nem tudta elolvasni a szakvéleményt a tárgyalás előtt.

Ezután az ötödrendű vádlott ügyvédjének a perbeszéde következett. Szerinte pusztán a kamerafelvételek alapján, szakvélemény nélkül nem lehet megállapítani teljes bizonyossággal, hogy kik vettek részt a támadásokban és azt is megkérdőjelezte, hogy a védence egyáltalán ott volt. Azt indítványozta, a bíróság mentse fel védencét a vádak alól.

Utolsó szó jogán

Az utolsó szó jogán Maya Trux szólalhatott fel, aki egy előre megírt írást olvasott fel.

– Soha nem kérdőjeleztem meg a büntetőeljárás jogosságát. Nem tettem ezt egy jogállamban, csak felhívtam a figyelmet az igazságtalanságokra. Németországban sem cselekedtem volna másként – kezdte. Szerinte az elmúlt hónapokban azonban beigazolódott, hogy a magyar állam ezeket az ellenvéleményeket nem engedik meg és félelemkeltő légkört teremtenek. – 25 hónapot töltöttem előzetes letartóztatásban és jogellenesen adtak át Magyarországnak. (…) Elraboltak Németországban és magánzárkába helyeztek. Tizenöt tárgyalási napon ültem itt megbilincselve és figyelmesen hallgattam, hogy az életemről tárgyalnak. (…) Amikor a tükörbe nézek úgy érzem, évek mennek el. Az embernek szüksége van a napfényre, úgy érzem, egy hervadó virág vagyok – magyarázta. Kifejtette, egy politikailag motivált pernek gondolja az eljárást. – Hiszem, hogy a szolidaritás ellenáll az erőszaknak. Másfél év börtön után az éhségsztrájkkal fel akartam hívni a figyelmet az emberi jogokra. A kisvirág ma nem virágzik. Hónapok, évszakok teltek el várakozással. Emberek, akiket szerettem, meghaltak. Vissza fogok térni mint szabadon cselekvő ember. Jogom van, hogy harcoljak a saját és mások szabadságáért – tette hozzá. – Semmim sem vágyik bennem az erőszakra – szögezte le. A beszéde végén a hallgatóságban jelen lévő társai megtapsolták a szavait.

Ítélet

Dr. Sós József bíró végül kihirdette az elsőfokú ítéletet. A harmadrendű vádlott 2 év börtönt kapott, aminek a végrehajtását 5 évre felfüggesztették. A negyedrendű Maya Truxot 8 év fegyházra ítélték. Az ötödrendű vádlott pedig 7 év fegyházat kapott.

Forrás: https://www.blikk.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük