
Simán átjárható kerítés, használhatatlan mászókák és kültéri eszközök, betonkeménységűre szikkadt talaj, kétségbeesésükben szépítő napot szervező anyukák és apukák – a Cseresznyevirág Művészeti Óvoda tagóvodájában drámai állapotok uralkodnak, Óbuda önkormányzata pedig nem siet segítő kezet nyújtani. Holott több mint 200 gyerek óvodai életminősége a tét – a fenntartó segítsége nélkül pedig az óvoda vezetése tehetetlen.
Cikkünk frissült!
Szülők az óvodáért
Elkeseredetten küzd egy szülői közösség, hogy ha nem is komfortossá, legalább úgy-ahogy élhetővé tegye gyerekei óvodai környezetét. Egy, az udvar játékait vizsgáló szakértői tanulmány összegzése szerint a 16 kültéri eszközből mindössze kettő megfelelő és biztonságos a gyerekeknek: két homokozó (ezek valóban nem igényelnek túl sok karbantartást).
Kordon az oviban
Bár az anyukák és az apukák a szakértői megállapításokba nem pillanthattak bele, annak igazával az óvodavezetés tisztában van. Ezt jelzi, hogy az udvaron sok-sok méternyi piros-fehér szalag kígyózik, a használhatatlan és/vagy veszélyes játékokat tekerik körbe velük – ismertette egy szülői levél az áldatlan állapotokat.
A javítási munkálatok hosszú hónapok óta késnek, így a gyerekek játék- és mozgástere is összezsugorodott.

Legalább nem megy szálka a kezébe
Persze mindennek van jó oldala a piros-fehér szalagok bevetésének is, mosolyog keserűen egy apuka: – Így legalább nem kell naponta szálkákat kiszedni a fiam ujjaiból, tenyeréből, amelyek óhatatlanul belefúródtak, ha a rossz állapotú famászókákon játszott. Nem kell attól sem tartani, hogy a fajátékok megerősítésére használt drót feltépi a kezét; és attól sem, hogy leesnek például a mászófalról, ahonnan lépőrudak hiányoznak.
A helyzet igazi megoldásához azonban több kellene, mint a mászókapark felújítása, cseréje. Az egyik legégetőbb probléma ugyanis a föld. Amely az udvar egyetlen pontján zöld: itt egy műfüves placc található. Az udvar nagyobb része azonban beton, kő és szikkadt, kőkemény talaj. Ahol a gyerekek – a szülői tapasztalatok szerint – gyakran horzsolják le a bőrüket tavasszal és nyáron, hűvösebb időben pedig a ruhák foszlanak, szakadnak – az átlagosnál sokkal gyorsabban ilyen terhelés mellett. És persze az sem jó, ha jön a csapadék, ugyanis a kemény föld játékra szintén alkalmatlan sártengerré alakul.

Lép az önkormányzat?
Az önkormányzat egyetlen esetben lépett viszonylag gyorsan (persze a felpörgetett tempó is egy hónapot jelentett), amikor kiderült, hogy az intézmény alapvető funkcióját, a gyermekmegőrzést (értsd: egy apróságot adott időn keresztül adott területen felügyelni) sem képes ellátni. Ugyanis egyik nap egy kislány egyszerűen arrébb hajtotta a kerítés egyik fémlécét, és kisétált az udvarról. Az egyetlen pozitívum ebben a történetben, hogy a kerítés állapotát megmutatta az anyukájának. De belegondolni is rossz, mi történt volna, ha pár kisgyerek elszivárog, miközben kőhajításnyira van egy nagy forgalmú út. Márpedig ez az életveszélyes szituáció könnyen előállhatott volna, hiszen 11 csoportnyi, azaz több mint 200 gyereket nehéz feladat szemmel tartani.
Segítettek volna a szülők
A szülők jobbító szándéka nem merült ki a kritikák megfogalmazásában és az illetékes hivatalokkal folytatott levelezésben: az anyukák és az apukák szívesen felújították volna saját maguk az udvart, ám kérésüket elutasították. Nagyjából azonban egy hónapja – a kerítés megjavítását követően – akcióba lendülhettek. Így lefestették a kerítést, ugróiskolát rajzoltak, bringaútvonalat alakítottak ki, azaz egyfajta felületi javítást hajtottak végre.
A gond megmaradt
Az alapprobléma (a tűrhetetlen állapotú udvar) nem változott. A szülők úgy érzik, az önkormányzat gyermekeik testi épségével játszik, és csak az óvónők és dajkák gondosságának köszönhető, hogy eddig nem történt nagyobb baj. Azonban ez a figyelem sem elegendő mindenre, az ismert hibáktól ugyan meg tudják óvni a gyerekeket, a váratlan eseményektől viszont nem: az udvar egyik fájáról nemrég egy nagy ág hasadt le, szerencsére senki nem állt alatta.
Vannak kérdések
Lapunk a szóvá tett és a gyerekeket veszélyeztető helyzettel kapcsolatban kérdéseket tett fel az óbudai önkormányzat ügyben illetékes főosztályának. Azt tudakoltuk többek között, mit tett vagy tesz az önkormányzat az óvoda játszóterének biztonságossá tétele érdekében, mikorra tervezik az udvar füvesítését, mikorra javíttatják meg a játékokat. Amint válaszuk megérkezik, cikkünket frissítjük.
Frissítés:
Az Óbudai Vagyonkezelő pénteken válaszolt szerkesztőségünk feltett kérdéseire.
„Az óvodák szabványossági felülvizsgálata folyamatban van, június végére elkészül. Időközben kértünk be három árajánlatot az új játszóeszközök telepítésére. A szabványossági felülvizsgálat elkészültét követően a még javítható játszóeszközök javítását megrendeljük, a többi pedig elszállítására kerül, illetve intézkedünk az új játszóeszközök telepítésére. A kerítést bejelentésre április 3. napján és május 21. napján is javítottuk, elintézetlen jelzés nincs Társaságunknál.”
Az óvoda válaszait a Blikk kérdéseivel együtt változtatás nélkül közöljük:
Mit tett vagy tesz az önkormányzat az óvoda játszóterének biztonságossá tétele érdekében?
A játszóudvar felmérése 06.16-án megtörtént, a TÜV megbízottja feljegyzéseket készített a játszóeszközökről, tanácsokat fogalmazott meg javításukkal kapcsolatban, melyet az Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. is megkap, remélhetőleg ezután biztosítja majd a szükséges javításokat.
Az óvoda külső szabadtéri tere teljesen kopár: mikorra tervezik a füvesítést?
Erről nincs információm sajnos.
Mikorra számolják fel a lekerítéseket, mikor javíttatják meg a játékokat?
Amint sikerül elhárítani a balesetbeszélyt.
Probléma még a lyukas kerítés? Mikorra várható a kijavítása?
A lyukas kerítés mozgó léce rögzítésre került hegesztéssel 04.28-án, 05.28-án, a probléma elhárult, a drót lekerült róla.
Forrás: blikk.hu