Bejelentést tett Lázár: ennek minden MÁV-os örülni fog

BELFÖLD

Az építési és közlekedési miniszter bejelentette, hogy a MÁV csoport fizikai munkát végző munkatársai 200 ezer forint jutalmat kapnak SZÉP-kártyára.

Megjutalmazza a kánikulában fizikai munkát végző MÁV-osokat az Építési és Közlekedési Minisztérium. Erről Lázár János számolt be friss Facebook-posztjában. A miniszter azt írta: az elmúlt hetek bizonyították, hogy tud olyan meleg lenni, amit nem bírnak a sínek, a mozdonyok és a járművek. De az elmúlt hetek azt is megmutatták, hogy nincs az a kánikula, amit a MÁV-os kollégák ne bírnának ki.

„Szeretném ha tudnák, hogy a teljes vasúti és autóbuszos közlekedés megújítása mellett – amelyet egy 10 éves fejlesztési program keretében megkezdtünk – most is hálásak vagyunk a kitartásukért. Mozdony- és buszvezetők, jegyvizsgálók, pályamunkások, forgalmisták, karbantartók és szerelők – a MÁV csoport fizikai munkát végző munkatársai, akik forróság ide, lepusztult géppark oda, mégis mozgásban tartják az országot” – fogalmaz.

Hozzáteszi: ennek a több mint 33 ezer kollégának a kiváló munkájukért járó fizetésüket kiegészítve, augusztus 15-ig, nettó 200 ezer forint, egyszeri, SZÉP-kártyára utalt összeggel mondanak köszönetet.

„Ez egy rendkívüli intézkedés, ami persze nem a megoldás. A valódi és tartós megoldás a 10 éves vasútfejlesztési stratégia végrehajtása, amitől jobb lesz az utasnak és jobb a MÁV-osoknak. Ezt a munkát is elvégezzük! Augusztusban tehát fizetés kiegészítés a MÁV-nál, és nagy bejelentések a minisztériumban. Sínre tesszük a dolgokat!”

Forrás: https://www.atv.hu/belfold/20240729/bejelentest-tett-lazar-ennek-minden-mav-os-orulni-fog

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük