Az iskola kerítését átszakítva gázolt el 5 kisgyereket egy anya, egy 11 éves fiú nem élte túl

Hírek itt és most
Forrás: pinterest

Négy diák továbbra is kórházban.

Az Auburn South általános iskola közössége gyászolja az autóbaleset áldozatát, a 11 éves Jack Daveyt. A melbourne-i iskola területén öt általános iskolás diák ült a focipályára néző szabadtéri asztal körül. Néhány pillanattal később egy fehér terepjáró átvágott az iskola kerítésén és egyenesen az asztalnak csapódott.

Az autó női sofőrje éppen egy gyerekért ment az iskolába, amikor megpróbált visszakanyarodni, de valami miatt elvesztette uralmát a jármű felett. Az áldozatok közül az 5. osztályos fiú meghalt, négy diák pedig súlyosan megsérült.

A 11 éves Jack Davey a kórházban halt meg. Négy másik diák – három lány és egy fiú, 10 és 11 év közöttiek– továbbra is kórházban vannak, de már stabil az állapotuk. A tragédia miatt az egész iskola gyászol, rengeteg virágot és búcsúüzenetet hagytak a fiú emlékére az iskola előtt – írja a The Guardian.

Van egy kisfiam, 5. osztályos egy helyi általános iskolában, és azt hiszem, nekünk, szülőknek mindannyiunknak összeszorult a szívünk, amikor meghallottuk a tragikus hírt

– mondta az oktatási miniszter, Ben Carroll.

Forrás: bors

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük