A SPANYOLOK ÉJSZAKÁJA MADRIDBAN

SPORT
A 11 éves, rákkal küzdő María az Eb-győztes spanyol válogatottal ünnepelt és még a trófeát is a magasba emelhette (kép forrása: Getty Images)

 

 

Már hétfő délután megérkezett Madridba a friss Európa-bajnok spanyol válogatott, amely már kora este elkezdte a fiesztát, de ahogy ilyenkor lenni szokás, a buli egész éjszaka tartott, talán még most sem ért véget. Mutatjuk, hogyan telt a spanyol válogatott éjszakája.

 

Alvaro Morata  (kép forrása:Europress/AFP/Aandrzelj Iwanczijk)

 

 

A spanyol válogatott csapatkapitánya, Álvaro Morata érkezett elsőként a színpadra – az Eb-trófeával –, majd egy rövid beszédet mondott és megénekeltette a szurkolókat.

„Európa bajnokai vagyunk. Ez annak köszönhető, hogy mindannyian hittek bennünk és ezt mi is észleltük. Megtiszteltetés volt ennek a csapatnak a kapitányának lenni. Tudtam, hogy a csapattársaim nagyon jók. Nálunk vannak a legjobb ételek, a legjobb nyaralóhelyek, a legjobb gazdák, mi vagyunk a világ legjobb országa. Varázslatos volt. Szeretném megköszönni azoknak a csapattársaknak is, akik segítettek minket, de nem lehettek ott Németországban. Casillast, Fernando Torrest, Xavit, Iniestát, David Villát, Busquetset nézve nőttünk fel és ők mutatták meg nekünk, hogyan harcoljunk, szóval nekik is szeretném megköszönni” – idézte  a Marca Moratát.

A csapatkapitányság mellett Morata töltötte be a moderátor/műsorvezető szerepét is, s ő konferálta fel társait, akik aztán szinte egytől egyik közösen énekeltek a közönséggel.

A csapathoz felment egy 11 éves, rákkal küzdő lány is, María, akit megható szavakkal illetett Morata.

„Minden nap megtanítod nekünk, mit jelent valóban harcolni az életben” – fogalmazott.

 

Luis de la Fuente spanyol edző (kép forrása: GETTY IMAGES)

 

„Büszkeség számomra, hogy ezekből a labdarúgókból és emberekből álló csapatot vezethetem. Együtt erősebbek vagyunk” – emelte ki beszédében Luis de la Fuente szövetségi kapitány.

 

Forrás: https://www.nemzetisport.hu/foci-eb-2024/2024/07/az-ejjel-madridban-meg-nem-ert-veget-igy-telt-a-spanyolok-ejszakaja

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük