A polgármester sokmilliós támogatást kérhetett a helyi sportklub számára egy cégtől, cserébe 250 milliós szerződéseket köthetett vele az önkormányzat nevében.

MAGYAR POLITIKA POLITIKA

Egy Pest megyei polgármester az önkormányzattal vállalkozási szerződést kötő cég vezetőjével korrupciós kapcsolatot alakíthatott ki – írja a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség. Ennek keretében a cégvezető pénzt adott azért, hogy az önkormányzat vállalkozási szerződéseket kössön a cégével.

A megalapozott gyanú szerint 2020 és 2022 között a polgármester az általa képviselt helyi sportkör számára milliós nagyságrendű pénzt kért. A cégvezető abban reménykedett, hogy így részt vehet a tervezett közcélú beruházások kivitelezésében, ezért ígéretet tett a sportkör támogatására. Az érintett cég végül nagyjából 250 millió forint értékű szerződéseket kötött a település önkormányzatával, amiért cserébe 14-15 alkalommal nagyságrendileg 9 millió forintot adott a polgármesternek. Ezen túl nagyjából 5 millió forintot juttattak a helyi sportkörnek a labdarúgás támogatására.

A nyomozóügyészség 2024. augusztus 7-én kutatást végzett a polgármesteri hivatalban, illetve az elkövető lakóhelyén. A meggyanúsított polgármester nem tett vallomást, szabadlábon védekezik.  A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt nyomoz.

(Nyitóképünk illusztráció.)

Forrás: hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük