A legmagasabb fokú árvízvédelmi készültséget rendelte el Budapesten Karácsony Gergely főpolgármester hétfőtől

Hírek itt és most

A legmagasabb fokú árvízvédelmi készültséget rendelte el Budapesten Karácsony Gergely főpolgármester hétfőtől. A Vízügyi Főigazgatóság adatai alapján a Duna mellett elsősorban a Lajtán és a Rábán várható magas tetőzés a következő napokban. Hogy pontosan mekkora, azt egy gyors mozgású ciklon miatt nehezen tudják megbecsülni a szakemberek. Előfordulhat, hogy az ország nyugati részén a valaha mért legmagasabb vízszintet is megközelítik a nagyobb folyók. 

Karácsony Gergely facebook oldal:

Hétfőtől, azaz szeptember 16-án nulla órától, harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltem el a főváros teljes területén.
A legfrissebb előrejelzések szerint hétfőtől napi egy méterrel emelkedik a Duna vízszintje. A jelenlegi, jelentős bizonytalanságot hordozó előrejelzések szerint a folyó várhatóan a jövő hét második felében, nyolc métert meghaladó vízállás mellett tetőzik. Ez azt jelenti, hogy a védekezés még intenzívebbé válik.
– A Fővárosi Csatornázási Művek hétfőn megkezdi a Nánási- Királyok útja védvonal kulissza átjáróinak zárását, és egy négy kilométer hosszú, egy méter magas és egy négy méter széles agyaggát építését. Ennek következtében hétfőtől a Királyok útját lezárjuk a közúti forgalom elől.
Emellett a Margit-sziget, különösen annak alacsonyabban fekvő részeinek védelmét homokzsákokkal erősítjük meg. A 2013-as árvízi védekezés tapasztalatait felhasználva, a homokzsákok töltéséhez nagy teljesítményű gépeket fogunk alkalmazni. Az árvízhelyzet függvényében a jövő hét közepén akár a Margit-szigetet is lezárhatjuk a jármű- és gyalogosforgalom elől.
– Az alsó rakpartot várhatóan szeptember 17-én, kedden önti el a Duna, ezért a rendezvények miatt már korábban lezárt belső pesti rakpartszakaszokat az árvíz levonulásáig nem nyitjuk meg újra. A pesti alsó rakpart többi részét és a budai alsó rakpartot szeptember 16-án, hétfőn 20 órától teljesen lezárjuk. A rakpartokon már tilos a megállás, az ott parkoló autókat a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság a hétfői nap folyamán elszállítja.
– A Fővárosi Vízművek is megkezdi a szükséges előkészületeket annak érdekében, hogy a Duna áradása ne okozzon fennakadást a főváros és a környező települések ivóvízellátásában. Az üzemeltetésben részt vevő kutak, gépházak és szivattyúk fokozott ellenőrzés alatt állnak, hogy biztonságosan működhessenek az emelkedő vízszint mellett is. Az ivóvíz minőségét folyamatosan ellenőrzi a Budapesti Vízművek laboratóriuma.
A Dunához közeli területeken a közösségi közlekedésben a jövő hét közepétől korlátozásokra lehet számítani, amelyek pontos részleteit szakembereink a jövő hét elején határozzák meg.
Szeretném megköszönni mindazok munkáját, akik részt vesznek a védekezésben, különösen a vízügyi szakembereknek és a közszolgáltató vállalatok munkatársainak.
Köszönöm a budapestiek türelmét és megértését az útlezárások és az esetleges közlekedési fennakadások miatt.
Közösen megvédjük Budapestet!
 
Forrás: RTL, Karácsony Gergely facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük