Ha fel kéne sorolni hazánk képzőművészetének leginkább rendhagyó alkotóit, Kiss Miklós biztosan köztük lenne. A pop-art irányzat itthoni képviselője ezúttal is szokatlan helyet és formát választott a kiállításának. Budapesten, az Andrássy úton, a Budapest W szálloda előterében és bárjában helyezte el Just Decoration című tárlatának szobrait, amivel a lobby art műfaját forgatja ki. Azokra a kérdésekre keresi mostani kiállításával a választ, hogy hol húzódik a határ a díszítőelem és a műalkotás között, illetve mennyire egyértelmű ez a válaszvonal alkotói, befogadói és vásárlói oldalon.
Kiss Miklós nevével először tavaly, 2024 tavaszán találkoztam. Egy Reels-videó jött velem szembe az interneten, egy abszurd vécékből összehozott budapesti kiállítás promóciója, ami annyira ledöbbentett, hogy muszáj volt látnom a saját szememmel. Pár napra rá találkoztam is az alkotóval, aki körbevezetett a Pop&Roll Art Toilet című kiállításán, ahol már-már sokkhatást keltő módon alakított át egy nyilvános mosdót kritikus üzenetű installációvá a belváros szívében.
Rengeteget beszélgettünk akkor a művészet mibenlétéről, ami Kiss Miklós visszatérő témája. A pop-art irányzat hazai képviselőjének jellegzetes emogramjai és aranyszínű csótányai már hosszú évek óta fel-feltűnnek különböző kiállításokon, installációkon vagy gerilla művészeti akciókon. Ezekkel a rendhagyó szobrokkal közvetít kritikus társadalmi üzeneteket, miközben olyan kérdéseket tesz fel, amelyekre sokszor nincs egzakt válasz.
Csak dekoráció
Ilyen kérdés az is, hogy meddig beszélünk arról, hogy egy tárgy csupán dizájnfunkciót lát el, és honnan számítjuk ugyanezt műalkotásnak? Mostani, Just Decoration című kiállítása ennek egy érdekes szeletét vizsgálja. Az alkotó – együttműködésben a fővárosi Budapest W hotellel – időszaki tárlatot rendezett be a szálloda lobbijában és bárjába. Többek között arra keresi a választ, hogy egy nem szokványos kiállítási közegben miként lehet összetett művészeti üzeneteket képviselni, és a vendégek hogyan viszonyulnak egy olyan tárlathoz, amit egy valós élettérben és nem elszeparált helyen vagy műteremben rendeznek be.
Kiss Miklós lapunknak elmondta, hogy van egy skála a fejében, hogy mikortól számít már valami inkább műalkotásnak, de szerinte nem lehet univerzális határvonalakat húzni a dekorációs elemek és a művészeti alkotások között.
Sokszor a dekorációs céllal kiállított művek is hordoznak valós alkotói üzenetet, ugyanakkor látja azt a társadalmi megközelítést is, hogy sokak szemében miként értékelődik le valami, amikor műterem helyett egy hotel lobbijában állítják ki. Elmondása szerint már a lobby art kifejezés is valahol egy gúnyos, lekicsinylő megnevezés ezekre a művekre.
A mostani kiállításban ezt a lobby art kifejezést forgatom ki, mivel a just decoration felirattal – amit egy-egy tárgyra helyezek, vagy magára a kiállításra alkalmazok – arra utalok, hogy ez csak dekoráció. Ha azt akarom, hogy ez tényleg ennyi legyen, akkor nem művészeti alkotást csinálok, hanem dizájntárgyat. Eljátszok a gondolattal, de mégsem tudok megszabadulni a művészeti oldaltól sem, mivel én ezt direkt csinálom
– fogalmaz az alkotó.
Kiss Miklós külön kiemeli, hogy a cím egy érdekes kettősségre is utal, ami a műtárgyvásárlással áll összefüggésben. „A legtöbb vevő, aki magáncélra vásárol, az irodájába, a lakásába szeretné kitenni az adott művet, és nem egy gyűjteményben szeretné kiállíttatni, úgy gondolkozik az alkotásról, mint dekorációs termékről. A szobája színeihez és hangulatához passzoló alkotást keres, ami kiegészíti az adott teret. Érdekes, hogy már ezen a szinten dekorációvá degradáljuk a műveket, annak ellenére, hogy ezt nem ismerjük el, mert a valóságban úgy kezeljük mint műalkotást, úgy is mutatjuk meg az ismerőseinknek.”
Az emogramok visszatérnek
Kiss Miklós a mostani kiállításon korábbi műveiből válogatott, amelyek a kettős, kritikus üzenetét megfelelően tudják képviselni egy ilyen rendhagyó helyen. Ismét előkerültek azok a figurák, az úgynevezett emogramok, amelyeknek az arca különféle betűkből tevődik össze, így a szobrok testformája, testtartása a hozzájuk párosított szavakkal új értelmezési egységet alkot.
A tér közepén rögtön egy látványos elemmel indul a tárlat, egy óriási aranyszoborral, ami annyira autentikusan hat egy luxushotel lobbijának közepén, hogy sokan talán észre sem veszik: mindössze egy időszakos kiállítás egyik darabját látják. A „happy” (boldog) arcú, Bling Bling című szobor testét a legnagyobb luxusmárkák nevei borítják a Rolextől a Guccin át a Pradáig, de boldogsága csupán látszólagos, hiszen karjait gúzsba köti a gazdagság iránti megszállottság. Külön pikantériát ad az installációnak, hogy testére aranyszínű csótányok másznak, amelyek rendezetlenül, tömegesen gyűlnek köréje.
Sőt, a szobor jelentése a kiállítása óta még tovább mélyült, ugyanis látszik, hogy egy-egy rovart elvittek a hotel vendégei, érdekes adalékot adva a mű üzenetéhez.
A szobor testének tükröződő felülete remekül kapcsolódik a terem szélénél elhelyezett, ezüstös, kezében tükröt tartó alakkal. A Distortion címet viselő mű lényege épp visszaverődő felszínében rejlik, ugyanis a kezében tartott, tükörszerű felületen torzulva látjuk magunkat, reagálva a digitális, kamerákon keresztül élt életünkre, torzult önképünkre.
Az „enjoy” (élvezd) feliratú mackófotel, a három szerencsét hozó maneki-neko(integető cica), a Game Boyon látható természeti kép vagy épp a Ronald McDonaldot idéző szobrok is mind más értelmezést kapnak térbeli elhelyezésük alapján. Együttes hatásuk ennél pedig tovább is megy, így már nem csupán a lobby art fogalmát értelmezik újra, és a szálloda előterének kölcsönöznek rendhagyó hatást, hanem a koncepció alapján egymás értelmezését is kibővítik, roncsolják vagy épp továbbszövik.
Kalandos felfedezés
A kiállítás azonban nem áll meg ennyinél. A tárlat a terekben elhelyezett szobrokon túl a hotelszobákban is megjelenik apró meghívókártyák és ajtóra helyezhető szobakártyák formájában. Az előtérben a szobrok leírása kihelyezett étlapokon olvasható, amit végigböngészve a szemfüles vendégek azt is kiszúrhatják, hogy a bárban még speciális koktél is készül, amit kifejezetten a tárlathoz kísérleteztek ki, és ez tovább bővíti a kiállítás jelentéstartalmát.
Az egész egy aprólékosan átgondolt forma, hogy ne hagyjak szemernyi kételyt sem az emberekben, hogy amikor azt mondom, just decoration [csak dekoráció], akkor azt nem gondolom komolyan
– fogalmaz az alkotó.
Elmondása szerint a képzőművészeknek és a képzőművészettel foglalkozóknak van egy ideális elképzelésük arról, hogyan kellene zajlania a dolgoknak, hiszen az lebeg a szemük előtt, amikor egy kiállítótérben a műtárgyakat egyesével megnézik a vendégek, és elolvassák a hozzájuk tartozó háttérinformációkat, a műtárgypiac azonban nem csupán ennyiből áll.
Kiss Miklós – utalva Byung-Chul Han A szép megmentése című kötetében taglalt témákra is – elmondja, hogy mostanság a fogyasztói társadalomban megfigyelhető egy jelenség, miszerint számos márka arra törekszik, hogy tetszetős, küllemében egyszerű termékeket hozzon létre. Áramvonalas autók, lekerekített tárgyak, sima felületek, ívelt telefonok – az eszközök külseje könnyen befogadható, és fogyasztói szempontból szimpatikus. Ez viszont azt is eredményezi, hogy az ilyen jellegű szépség, amit a tervezők és művészek ezt a felfogást követve teremtenek, nélkülöz minden olyan érdességet és keménységet, ami kritikai éllel fogalmaz meg gondolatokat, ami másfajta szépséget tudna teremteni.
Az alkotó mostani kiállítása ezért is rendhagyó, mert valóban úgy jelennek meg a tárgyak a térben, mintha dekorációs elemek lennének, miközben a koncepciót vagy felfedezik a vendégek, vagy rejtve marad előttük.
Szerintem sok hotelvendég nem is realizálja rögtön, hogy egy kiállításban mászkál. Az összes mű el lett rejtve és szín szerint szortírozva. Legalább 10-12-szer mentem vissza csak azért, hogy a megfelelő helyre kerüljön a megfelelő alkotás, és színben vagy formailag beleilleszkedjen az adott a térbe.
„A korábban említett lekerekítés jelen van a kiállításban, de ha megfigyeljük, az ellenpontja is megtalálható, mert például a tag (az óriási árcímke – a szerk.) erősen, vastagon festett, ezáltal egy sokkal rútabb, keményebb felületű tárgy. Ha pedig valaki elolvassa a művek címét, az szintén gondolatébresztő lehet, hiába szerethető figurákkal van tele a kiállítás. Például ott van a lucky cat, ami egy maneki-nekót ábrázol. Ha valaki csak ránéz, egy szerencsehozó macskát lát, de a címét elolvasva – Supposed to Do… – rájön: elvárjuk, hogy valamit csináljon is az a macska. Ilyenkor felvetődik a kérdés, hogy egész pontosan mit várunk el tőle, és elindul egy párbeszéd.”
A művész elmondása szerint a kiállított művek jelentéstartalmai bonyolultabbak annál, mint ahogy elsőre tűnik, de épp az a szépsége, hogy amíg az egyik ember csupán a primer értelmezését fogadja be, addig lehet, hogy lesz olyan, aki továbbmegy, és megnézi, milyen jelentés rejtőzik még az adott műtárgy mögött. Erre pedig minden érdeklődőnek lesz még lehetősége, ugyanis Kiss Miklós időszaki, Just Decoration című kiállítása július 24-ig megtekinthető a Budapest W hotelben.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)
Forrás: index.hu