A belügyminiszter eddig nem vett részt egészségügyi konferencián, kedden kivételt tett, és félórás beszédet mondott az átalakításról, valamint arról, hogy még nagyobb szigor jön az egészségügyben

BELFÖLD EGÉSZSÉG

Csordulásig megtelt a keddi budapesti Medicina Fórum Konferencia előadóterme, amikor Pintér Sándor belügyminiszter tartott beszédet. A tárcavezető jelenléte kuriózumnak számít, és maga is azt mondta, hogy eddig nem fogadta el a meghívásokat, most azonban kivételt tett. Kijelentette, szűkebb szakmai közönségre számított, de amikor meglátta a meghívottak listáját, és hogy a sajtó is jelen lesz, tervezett beszédének harmadát kihúzta, átalakította. „Túl rendőrösre sikerült az eredeti szöveg” – vallotta be a belügyminiszter, aki hozzátette, szeret határozottan és egyszerűen fogalmazni.

Arra a kérdésre, hogy utasította vissza az eddigi meghívásokat, meglepő választ, egyfajta beismerést adott: mert nem volt tisztában az egészségügyi átalakítás helyzetével.

Túl fekete volt előttem, azokat a bajokat ismertem csak, amelyek gondot okoztak

– fogalmazott, hozzátéve, homályos volt előtte az egészségügy jövője is, de most már tisztult a kép, ehhez hozzájárult az is, hogy kilencven egészségügyet érintő intézkedés volt az elmúlt két évben.

Az a célkitűzés, hogy

csináljuk meg Európa egyik legjobban vezetett egészségügyi rendszerét. Nem a leggazdagabbat, hanem az adott körülmények között a legjobbat

– mondta a tárcavezető.

Visszatekintésében Pintér Sándor kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány idején Orbán Viktor utasítására lett az operatív törzs egyik vezetője. Nem volt könnyű dolguk, negatív tapasztalatokat szerzett az egészséggyel kapcsolatban, mert nem ismerték, hány ágy áll rendelkezésre, hány orvos rendre fogható, és a gyógyszertartalékok is ismeretlenek voltak. Nehéz volt a vezetés összefogása, ezért rendőrtábornokot jelölt ki, hogy ezeket az információkat megszerezze.

A belügyminiszter hosszan beszélt azokról a javaslatokról, amelyeket miniszteri kinevezése előtt kapott a Kincses Gyula vezette Magyar Orvosi Kamarától. Az első javaslat a paraszolvencia kivezetése volt. Ezt meg is tették, és a teljes kivezetésében reménykedik, merthogy még nem 100 százalékosan hálapénzmentes az egészségügy. Pintér Sándor szerint 80-90 százalékon állunk e téren.

Kincses Gyula másik javaslata az volt, hogy uniós orvosi és szakápolói béreket kell bevezetni.

Ezt is megvalósítottuk. Tudom, hogy lehetne több, de a többi európai országhoz képest a magyar orvosi átlagfizetés lényegesen magasabb a többi ország GDP-jét figyelembe véve

– értékelt a miniszter, akitől a MOK azt is kérte, hogy akadályozza meg a menedzsertorzításokat: azt, hogy egy-egy kórházban hány beteg ellátása zajlik, és a műtéti naplókat is rendezni kell.

A jelenlegi átalakításokról beszélve Pintér Sándor bejelentette, központosítják az anyagellátás területét. Pátyon hoznak létre egy raktárt, ahol az összes gyógyításhoz szükséges eszközt tárolják. Ide rendelik meg az orvosi eszközöket, amelyet innen szállítanak majd ki. Ezzel egyidőben 26 egyéb raktárat szüntetnek meg, így csak ez az egy lesz.

Ha a Spar és az Obi ezt meg tudja oldani, akkor mi is

– mondta a miniszter, aki hangsúlyozta, idén 200 darab eszközzel indul el a raktár működése, és hónapról hónapra fog bővülni.

Jelentős feladatnak nevezte az informatikai rendszer fejlesztését is, többek között az EESZT javítását. Pintér Sándor nehezményezi, hogy nem strukturált a rendszerben tárolt adatmennyiség, ezt kell átgondolni.

Előadásában bejelentette, bevezetik a digitális lázlapot (bár nem részletezte ennek lényegét, feltehetően arról van szó, hogy az orvos a beteg ágya mellett egy táblagép segítségével naprakész információkat kaphasson a betegéről), amelynek kísérleti fázisa januárban indul. Várják a kórházak jelentkezését a tesztelésre, de Pintér hangsúlyozta, első körben egy kórházban csak egy osztályon engedélyezi ezt.

Bejelentette azt is, hogy szigorúan ellenőrzik az ellátásokat. Több mint 200 olyan orvost találtak, akiket teljes munkaidőben foglalkoztatnak az állami egészségügyben, és augusztus 31-ig 50-nél kevesebb beteget láttak el. Találtak olyan orvost is, aki az állami munkahelyén hasonlóan kevés beteget látott el, a magánban viszont 1800-at.

– Ő miért jön dolgozni? Azért, hogy beteget szerezzen magának a magánba? Lehet, hogy ez rosszindulatú kérdés volt – kommentálta az adatokat a tárcavezető, aki beszélt arról is, hogy bevezetik a normarendszert, amellyel előírják az orvosoknak, hány beteget kell elltániuk.

Forrás: 24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük