Aldis virslit hívtak vissza

Az Aldi a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte, mivel a termék tej allergént (sajt) tartalmazhat. A termék fogyasztása arra érzékeny fogyasztók számára egészségügyi kockázatot jelenthet – olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság oldalán, hozzátéve, hogy a tejérzékenységben nem szenvedők számára biztonsággal fogyasztható. Az Aldi amúgy saját hatáskörben megtette a szükséges intézkedéseket, gondoskodott a kifogásolt tétel forgalomból történő kivonásáról, […]

Continue Reading

Tovább nőttek a várólisták, közel 30 ezren várnak csípő- vagy térdprotézisre és szürkehályog-műtétre

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai alapján még mindig komoly gondot okoznak a várólisták, írja az economx.hu. Júniusban a három leghosszabb várólistán, csípő-és térdprotézisért, valamint szürkehályog-műtét miatt több mint 29300-an várnak műtéti beavatkozásra, míg 2025. márciusában ugyanezekre a beavatkozásokra még “csak” 27 ezer beteg várt. Vagyis néhány hónap alatt újabb kétezerrel nőtt a három műtéttípus esetében a várakozók száma. Egy évvel korábban még 5700 fővel voltak […]

Continue Reading

25 éve után kerülhet elő a megölt szombathelyi fiatal, Péter holtteste

Egy bizarr szerelmi történet, egy gyilkosság és 25 év rejtély, aminek most pont kerülhet a végére – mintha csak egy krimi forgatókönyvének elemeit listáznánk. Pedig a történet nagyon is igazi, a negyedszázados bűnügy most érhetett utolsó felvonásához. Kordonokkal, táblákkal tartották távol a kíváncsiskodókat a rendőrök csütörtökön a szombathelyi Perint patak partjától, ahol munkagépek verték fel […]

Continue Reading

Vizsgálat indult a budapesti buszsofőr ellen, aki több mint tíz megállón át nem hagyta leszállni az utasait

Az érintett utasok beszámolója szerint a sofőr többszöri felszólítás és jelzés ellenére sem állt meg Rákoskeresztúron, több mint tíz megállón át egészen a buszgarázsig vitte őket. Arról számolt be a Telexnek két fiatal, hogy BKV 97E jelzésű buszán ragadtak csütörtökön, miután a sofőr többszöri felszólítás és jelzés ellenére sem állt meg Rákoskeresztúron, és több mint […]

Continue Reading

Blikk: Maffia lopja a sírköveket – Hiába ismerik a tolvajokat a budapesti temető vezetői, nem tudják őket megállítani

100 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel egy budapesti család, miután eltűnt a nagyapjuk sírját borító új sírkő a Kozma utcai temetőből. A sírkert igazgatósága arcról ismeri a társaságot, de tehetetlenek, hiszen nem tudják rajtakapni őket, mert biztonsági kamerát kegyeleti okból nem szerelhetnek fel a temetőben. És amúgy sem lenne pénz erre. – Két napja lett […]

Continue Reading

Metropol: Most érkezett a szörnyű hír: ételmérgezés miatt halt meg egy 12 éves kislány

A hatóságok még vizsgálják a fertőzés okát. Mindenki a 12 éves francia kislányt gyászolja. A kislány állapota csak rosszabbodott A 12 éves gyermek állapota az ételmérgezést követően tovább romlott, és hemolitikus urémiás szindróma alakult ki nála, amely veseelégtelenséghez vezetett – olvasható az Origo oldalán.  Az orvosok minden erőfeszítése ellenére már nem tudták megmenteni az életét. A legutóbbi megbetegedést szerda […]

Continue Reading

„Péter bácsi végig együtt aludt az Adriennel” – kiskorú neveltjeivel tölthette az éjszakákat az óbudai javítóintézet igazgatója, aki futtatta is a kiskorúakat

A budapesti javítóintézeti igazgató és beosztottjaként dolgozó párja főként külföldi férfiaknak közvetítette ki két, korábban gyermekotthonban felnőtt, nehéz sorsú lányt. A rendőrség szerint egy fővárosi luxushotelbe szervezték a futtatott lányok szeánszait, de volt, hogy az igazgató nővérének lakásán fogadták a lányok az ügyfeleiket. Az 57 éves férfi irányított, a 32 esztendős nő egyezkedett a férfiakkal, és […]

Continue Reading

A Kúria mondta ki a végső szót: nem lehet szivárványos felvonulást tartani

A Kúria mondta ki a végső szót: megszületett a döntés, nem lehet szivárványos felvonulást tartani A Kúria június 20-án elutasította négy jogvédő szervezet – köztük az Amnesty International Magyarország és a Magyar Helsinki Bizottság – keresetét, amelyben a rendőrség által megtiltott, június 28-ra tervezett LMBTQI jogegyenlőségi felvonulás ügyében kértek felülvizsgálatot. A döntéssel jogerőssé vált a Budapesti Rendőr-főkapitányság […]

Continue Reading

Fürdési tilalmat rendeltek el egy balatongyöröki strandon

Pénteken megnyílt ugyan a balatongyöröki Szépkilátó strand területe, azonban a fürdőzés nem engedélyezett – közölte a balatongyöröki önkormányzat. A közlemény szerint a vízben Enterococcus baktériumot találtak határérték feletti mennyiségben. Balatongyörök Község Önkormányzata bejegyzése Az önkormányzat szerint újabb mintavétel, illetve laboratóriumi vizsgálat lesz, mert a szakmai vélemény szerint pontszerű szennyezésre utalhat az eredmény, amely nem jellemző a strand […]

Continue Reading

HVG: Jöhet a CSED extra. De mennyivel több pénzt kaphatnak emiatt az anyák?

Egy társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a munkába visszatérő kismamák a CSED összegének 70 százalékát is megkaphatják. Így érdemben növekedhet az érintett anyukák, családok jövedelme. De mégis mennyivel kerül több pénz a családi kasszába? Írja a hvg.hu Társadalmi egyeztetésre bocsátották azt a jogszabálytervezetet, amely értelmében a munkába visszatérő kismamák a fizetésük mellett a CSED összegének 70 százalékát is […]

Continue Reading