
Egy olaszországi tanulmányi kiránduláson akart a történelemtanár a diákjával aludni, de már előtte is üzenetekkel bombázta.
A Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium férfi pedagógusa először úgy szervezte, hogy egy 17 éves diák soron kívül elmehessen az intézmény által szervezett olaszországi kirándulásra, majd ott a tanárral egy szobában, egy ágyban kellett volna aludnia – írja az Eduline. Az esetről két napja Mérő Vera számolt be először a Facebookon
A beszámoló szerint az út során a pedagógus úgy alakította a dolgokat, hogy a tanuló mellette üljön, azonban amikor a fiú hátrament, furcsa üzeneteket kezdett neki küldeni arról, hogy ne beszélgessen lányokkal, mert „féltékeny típus”. A diák az üzenetekről képernyőfotót készített, amiket később továbbított az osztályfőnökének. Ezek után sokként érte a szálláson, amikor azzal szembesült, hogy egy franciaágyas szobában kellene aludnia a tanárával.
„Ez végül nem történt meg, mert két fiú, akik egy kétszer egyágyasban aludtak, befogadták magukhoz” – írják.
Bár egyes kommentelők azt írták, hogy próbálták elhallgatni a történteket, az iskola vezetője, Molnárné Szecskó Ágnes azt írta az Eduline-nak, hogy amint tudomására jutott az ügy, azonnal jelezte az illetékeseknek. Emellett a rendőrségen bejelentést tett, megkereste a tanuló törvényes képviselőjét, a Debreceni Tankerületi Központ pedig megszüntette a pedagógus munkaviszonyát.
Forrás: hvg.hu